A Keresztút
A Passió film képeivel és XVI. Benedek pápa elmélkedéseivel és imáival
Első Állomás: Jézust halálra ítélik
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent Kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
A világ Bírája,
aki egy nap majd visszatér, hogy mindannyiunkat megítéljen, most itt áll, megsemmisülve,
megszégyenítve és erőtlenül a földi bíró előtt. Pilátus nem egy rosszindulatú
szörnyeteg. Tudja, hogy ez az elítélt ártatlan; keresi, mi módon szabadíthatná
meg őt. Azonban szíve megosztott. Végül hát engedi, hogy helyzete, állása,
saját mag a fontosabb legyen a jognál. Azok az emberek sem rosszindulatú
szörnyetegek, akik ordítoznak és Jézus halálát követelik. Sokan közülük Pünkösd
napján majd „szíven találva” érzik magukat (ApCsel 2,37), amikor Péter így szól
hozzájuk: „A názáreti Jézust az Isten igazolta előttetek – … ti és gonosz kezek
által keresztre feszítve elveszejtettétek” (ApCsel 2,22k). Azonban most a tömeg
hatása alá kerülnek. Azért ordítanak, mert a többiek is ordítanak, és úgy
ordítanak, ahogyan a többiek is ordítanak.Így tehát agyarlóság, a gyávaság, az
uralkodó mentalitás diktátumától való félelem okán lábbal tiporják az
igazságot. A lelkiismeret halk hangját elnyomja a tömeg ordítása. A
határozatlanság és az emberektől való félelem erőt adnak a gonosznak.
Imádság
Urunk, Téged halálra ítéltek, mert az emberektől való félelem elnyomta a lelkiismeret hangját. Az egész történelem során ugyanígy újra meg újra az ártatlanokat sújtják, ítélik el és ölik meg. Mi magunk is hányszor részesítettük előnyben a sikert az igazsággal, önnön javunkat a jogossággal szemben.Adj erőt a lelkiismeret halk hangjának, a te hangodnak életünkben! Tekints rám, mint ahogy rátekintettél Péterre is, miután ő megtagadott Téged! Pillantásod hatoljon lelkünkbe, és adjon irányt életünknek! Azoknak, akik Nagypénteken ellened kiáltottak, Pünkösdkor megadtad a szív megrendülését és a megtérést. Így nekünk is reményt adtál. Ajándékozd nekünk is mindig újra a megtérés kegyelmét!
Második állomás: Jézus vállára veszi a keresztet
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Az ál-királyként elítélt Jézust megszégyenítik, azonban ebben borzalmas
módon az igazság mutatkozik meg. A hatalmi jelvények, amelyeket ennek a
világnak a hatalmasai hordanak, hányszor jelentenek gúnyt az igazsággal, az
igazságossággal és az emberi méltósággal szemben! A világ hatalmasainak
szertartásai és nagy szavai hányszor semmi egyebet nem jelentenek, mint pompás
hazugságokat, az általuk viselt hivatal által rájuk ruházott megbízatás
karikatúráit, amely szerint a jó szolgálatában kellene állniuk! A
megszégyenített J ézus, aki a szenvedés koronáját viseli, épp így mutatkozik meg
igaz Királyként. Az ő jogara az igazság (vö. Zsolt 45,7). Az igazságnak
szenvedés az ára ebben a világban: ő, az igazi Király, nem erőszak, hanem
irántunk érzett és értünk szenvedő szeretet által uralkodik. Magára veszi a
keresztet – a mi keresztünket, emberlétünk terhét, a világ terhét. Így jár
előttünk és mutatja meg nekünk, miként találjuk meg az utat az igazi
élethez.
Imádság
Urunk, te engedted, hogy
megszégyenítsenek és szidalmazzanak. Segíts bennünket, hogy soha ne egyezzünk
bele a szenvedők és gyengék ellen irányuló gúnyba! Segíts, hogy a
megalázottakban, a kitaszítottakban a Te arcodat ismerjük fel! Segíts, hogy ne
rettenjünk vissza a világ gúnyával szemben, amikor az akaratod iránti
engedelmességet megvetik! Te hordoztad a keresztet és meghívtál minket, hogy
kövessünk Téged ezen az úton (Mt 10,38). Segíts, hogy felvegyük keresztünket,
ne meneküljünk előle, és az élet nehézségeivel szemben ne zúgolódjunk s ne
veszítsük el bátorságunkat. Segíts, hogy a szeretet útján járjunk, s a szeretet
követelményeinek eleget téve eljussunk az igazi örömre.
Harmadik állomás: Jézus először esik el a kereszttel
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Az ember elesett és újra meg újra elesik: Hányszor lesz az ember önmaga
karikatúrájává, s nem Isten képe többé, han em a Teremtő gúnyképe. A férfi,
akit a Jeruzsálemből Jerikóba vezető úton a rablók kezébe került, a akit
kiraboltak, majd félholtan, vérezve az út szélén hagytak – nem magának az
embernek a képe? Jézus elesése a kereszt alatt nem pusztán az ostorozás miatt
már halálosan fáradt ember Jézus földre esése. Ebben az esésben valami mélyebb
tárul fel, ahogyan azt Szent Pál a Filippiekhez írt levelében kifejti: „Õ Isten
formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak,
amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai
alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez… Megalázta magát és
engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6-8). Jézus
kereszt alatti elesésében egész útja megmutatkozik: szabadon vállalt alászállása,
hogy minket a büszkeség bűnéből felemeljen. Ugyanakkor megmutatkozik
büszkeségünk lényege is: a gőg, hogy önmagunkat emancipáljuk Istentől és csak
mi magunk akarunk lenni, a gőg, hogy azt hisszük, nincs szükségünk az örök
Szeretetre, hanem magunk akarjuk életünket berendezni. Az igazság elleni eme
lázadásban, ebben a próbálkozásban, hogy mi magunk legyünk Isten, önmagunk
Teremtője és Bírója, elbukunk és az önelpusztításba zuhanunk alá. Jézus
alászállása a mi büszkeségünk leküzdése, alászállásával felemel bennünket:
Hagyjuk magunkat felemelni! Szabaduljunk meg önelégültségünktől, hamis
önállóság-őrületünktől, és tanuljuk meg tőle, az Alászállottól, hogy mi magunk
is alászállva, Isten és az eltiport testvérek felé fordulva megtaláljuk igazi
nagyságunkat!
Imádság
Úr Jézus, a kereszt súlya a földre
sújtott Téged. Bűneink, gőgünk súlya sújt le Téged. Azonban elesésed nem sötét
végzet, nem a megvert ember puszta gyengesége. Te akartál hozzánk jönni, akik
gőgünkkel a földön heverünk.A gőg, miszerint mi magunk és képesek vagyunk
embert gyártani, oda vezetett, hogy az emberek áruvá lettek, hogy meg lehet
venni és el lehet adni őket, hogy készletraktárnak tekintjük őket
tevékenységünkhöz, amellyel azt reméljük, hogy magát a halált is leküzdjük.
Eközben azonban az ember méltóságát egyre jobban lealacsonyítjuk. Urunk, jöjj
segítségünkre elesettségünkben. Segíts, hogy elhagyjuk pusztító gőgünket, és az
alázatodból való tanulás által újból felegyenesedjünk!
Negyedik állomás: Jézus édesanyjával találkozik
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Jézus keresztútján ott áll Mária, az édesanyja. Jézus nyilvános élete idején a
háttérben kellett maradnia, hogy Jézus új családja, tanítványai családja
születésének helyetadjon. Hallania kellett ezeket a szavakat: „Ki az anyám s
kik a rokonaim? … Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind
testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,48-50). Most megmutatkozik, hogy Mária nem
csak test szerint, de szíve szerint is édesanyja Jézusnak. Még mielőtt testében
foganta volna Jézust, Mária már szívében megfoganta őt engedelmessége által.
Neki mondta az angyal: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz… Nagy lesz ő… Az Úr
Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját” (Lk 1,31k). Azonban nem sokkal
később Mária hallotta az agg Simeon szájából a másik szót is: „tőr járja át a
lelkedet” (Lk 2,35).Ekkor talán olyan prófétai szavak is tudatosultak benne,
mint a következő: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte… Mint a juh, amelyet
leölni visznek… ő semnyitotta ki a száját” (Iz 53,7).Most mindez elérkezett.
Szívében Mária mindvégig megőrizte a szót, amelyet egykor, mindennek kezdetén
az angyal mondott neki: „Ne félj, Mária” (LK 1,30).A tanítványok elfutottak,
Mária azonban nem menekül el. Az anya bátorságával, az anya hűségével, az anya
jóságával áll itt, valamint hitével, amely ellenáll a sötétségnek: „Boldog
vagy, aki hittél” (Lk 1,45). „Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a
földön?” (Lk 18,8). Igen, ebben a pillanatban Jézus tudja: talál hitet aföldön.
Ebben az órában ez jelenti számára a vigasztalást.
Imádság
Szűz Mária, Urunk Anyja, te hűséges maradtál, amikor a tanítványok elfutottak. Ahogy elhitted, amikor az angyal a hihetetlent hirdette, hogy a Magasságbeli anyja leszel, ugyanúgy hittél legmélyebb megaláztatásának órájában is. Így a kereszt alatt, a világ legsötétebb éjszaka órájában a hívek, az Egyház anyjává lettél. Kérünk téged: Taníts bennünket hinni, és segíts, hogy hitünk a szolgálat bátorságává és a segítő és együtt szenvedő szeretet tettévé legyen.
Ötödik állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Cirenei Simon bevégezte munkáját, hazafelé tart és ekkor találkozik az
elítéltek szomorú menetével – számára minden bizonnyal megszokott látvány. A
katonák gyakorolják a kényszerkötelezettségre vonatkozó jogukat, és a
megtermett földműves vállaira teszik a keresztet. Micsoda ellenkezést
válthatott ki belőle, hogy hirtelen belebonyolódott az elítéltek sorsába!
Megteszi, amit meg kell tennie, minden bizonnyal belső idegenkedéssel. Azonban
Szent Márk megemlíti vele együtt fiainak is a nevét, akik az olvasó számára minden
bizonnyal ismerősek voltak mint keresztények és mint közösségüknek tagjai (Mk
15,21). A kényszer alatt született találkozásból hit lett. A Cirenei a Jézussal
való menetelésben és a kereszt közös hordozásában felismerte: kegyelem volt,
hogy ezzel a keresztrefeszítettel mehetett és segíthetett neki. A szenvedő és
nem szóló Jézus titka szíven találta őt. Csakis Jézus isteni szeretete
válthatta és válthatja meg az egész emberiséget, és ő azt akarja, hogy vele
hordozzuk keresztjét, hogy kiegészítsük azt, ami szenvedéséből még hiányzik
(Kol 1,24). Valahányszor jóságban találkozunk egy szenvedővel, egy üldözöttel
vagy egy magatehetetlennel, és segítünk nekiszenvedése hordozásában,
mindannyiszor Jézus saját keresztjének hordozásában vállalunk részt. Így befogadjuk
az üdvösséget és hozzájárulhatunk mi magunk is a világ üdvösségéhez.
Imádság
Urunk, te megnyitottad Cirenei
Simon szemét és szívét, és a kereszt hordozásában megadtad neki a hit
kegyelmét. Segíts, hogy szenvedő embertársaink mellett álljunk, akkor is,
amikor az erre szóló hívás ellenkezik terveinkkel vagy szimpátiánkkal. Add,
hogy felismerjük: kegyelem az, hogyha együtt hordozhatjuk a másik
emberrelkeresztjét. Add, hogy megtapasztaljuk, hogy ezáltal veled együtt
vagyunk úton. Add, hogy boldogok legyünk, hogy a veled és ennek a világnak
szükségével való együtt-szenvedésben az üdvösség szolgáivá legyünk, és
segédkezhessünk tested, az Egyház felépítésében.
Hatodik állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
„Uram, a te arcodat akarom keresni. Ne rejtsd el előlem arcodat” (Zsolt
27,8-9). Veronika – vagy ahogy a görög hagyomány nevezi: Bereniké – az
ószövetségi igazak vágyakozását testesíti meg, amely arra irányul, hogy Isten
arcát láthassák. Jézus keresztútján természetesen ő csak az asszonyi jóság
szolgálatát teszi: Jézusnak nyújtja kendőjét. Õt nem fertőzi meg a katonák
brutalitása, sem a tanítványok félelme nem bénítja meg. Õ a jóságos asszony
képe, aki a szívek megzavarodottsága és sötétségbe burkolózása közepette
megőrzi a jóság bátorságát, nem engedi, hogy szívére leszálljon a sötétség.
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent”, mondta az Úr a hegyi
beszédben (Mt 5,8). Veronika először csak egy megkínzott, a szenvedés jelét
viselő emberi arcot lát. Azonban a szeretet cselekedete belevési szívébe Jézus valódi
képét: A vérrel és sebekkel teli főben meglátja Isten és az Õ jóságának arcát,
amely jóság még a legmélyebb szenvedésben is utánunk jön.Csak szívünkkel
láthatjuk Jézust. Csak a szeretet az, ami látóvá és tisztává tesz bennünket.
Csak a szeretet által ismerhetjük meg Istent, aki maga a Szeretet.
Imádság
Urunk, add meg nekünk a szív
nyugalmát, amely a te arcodat keresi. Óvj meg minket a szív vakságától, amely
csak a dolgok felszínét látja. Add meg nekünk azt a világosságot és
tisztaságot, amely képessé tesz bennünket arra, hogy meglássuk jelenlétedet a
világban. Add meg nekünk a bátorságot az alázatos szeretethez ott, ahol nagy
dolgokra nem vagyunk képesek. Vésd bele szíveinkbe arcodat, hogy
találkozhassunk veled, és megmutathassuk a világnak képedet.
Hetedik állomás: Jézus másodszor esik el a kereszt alatt
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Jézus háromszori esésének és a kereszt súlyának áthagyományozott történetében
Ádám bukásának, önnön emberi elesettségünknek dimenzióit és Jézus
elesettségünkbe való alászállásának titkát magyarázza. Az ember elesése a
történelem során mindig új formákat ölt. Szent János első levelében az ember
háromszoros bukásáról szól: a test kívánságáról, a szem kívánságáról és az élet
kevélységéről. Ezt ő kora bűnének s a bűn kilengésének és elfajulásainak
hátteréből az ember és az emberiség bukására vonatkoztatja. Azonban
gondolhatunk a későbbi történelemre is – arra, ahogya kereszténység,
belefáradva a hitbe, elhagyja az Urat: a nagy ideológiákban és az ember
banalizálásában, amelynek már nincs többé szüksége ideológiákra, és amely csak
hagyja a dolgokat menni a maguk útján, egy új, rosszabb pogányságot épít, amely
Istent végérvényesen ki akarja utasítani, és ezáltal azon van, hogy az embertől
magától is megszabaduljon. Az ember a porban hever. Az Úr hordozza ezt a súlyt,
és elesik, és elesik, hogy hozzánk jöjjön; ránk tekint, hogy szívünk újra
felébredjen; elesik, hogy minket fölemeljen.
Imádság
Úr Jézus Krisztus, Te hordoztak
terheinket és most is hordozod azokat. Terhünk súlya a földre nyom Téged. Emelj
föl bennünket újra, mert önerőnkből nem tudunk a porból fölkelni! Oldd meg
sóvár vágyakozásunk átkát! Kőszívünk helyett adj nekünk húsból való szívet, egy
látó szívet! Törd meg az ideológiák hatalmát, hogy az ember átlásson hazug
szövedékeiken! Ne engedd, hogy az anyagelvűség fala áthághatatlan
legyen!Engedd, hogy újra felfoghassunk Téged! Tégy minket újra józanná és
figyelmessé, hogy ellenálljunk a rossz hatalmának, és segíts, hogy a másik
ember külső és belső szükségét észrevegyük, és segítségére siessünk! Emelj föl
bennünket, hogy mi is felegyenesíthessünk másokat! Adj nekünk reményt minden
sötétségben, hogy a remény hordozóivá váljunk a világ számára!
Nyolcadik állomás: Jézus a síró jeruzsálemi asszonyokkal találkozik
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Nyolcadik állomás: Jézus találkozik a síró jeruzsálemi asszonyokkal
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Elgondolkodtató, hogy milyen keményen szól Jézus a síró asszonyokhoz, akik
mégiscsak őt akarják kísérni és miatta zokognak. Hogyan kell ezt értenünk? Nem
érezzük mindebben a feddést, amely egy pusztán érzelmi alapú, szentimentális
jámborság ellen irányul, amely nem válik megtéréssé és megélt hitté? Nem elég,
hogy szavakkal és érzésekkel panaszkodunk a világ szenvedéseiről, miközben
életünk mégiscsak úgy folyik tovább, mint ahogy az mindig is volt. Ezért az Úr
figyelmeztet bennünket a veszélyre, amelyben élünk. Megmutatja nekünk a bűn és
az ítélet komolyságát. Nem vagyunk-e túlságosan is annak kísértésében, hogy a
rossz és az ártatlanok szenvedése fölötti megbotránkozásunk szavai ellenére
mégiscsak ártalmatlanná tegyük a rossz titkát? Isten és Jézus képében nem csak
a szelídet és a szeretet-telit akarjuk-e látni, miközben csönden kitöröljük
belőle az ítéletet? Isten előtt mégsem olyan tragikus emberi gyengeségünk,
gondoljuk; hisz mi is csak emberek vagyunk. Azonban a Fiú szenvedését szemlélve
láthatjuk, hogy mennyire komoly valóság a bűn, hogy mily fokon kell kiszenvedni
azt, hogy legyőzhessük. A szenvedő Úr alakjával szemközt véget ér a rossz
elbanalizálása. Hozzánk is így szól_ Ne engem sirassatok, magatokat sirassátok…
Mert ha a zöldellő fával így tesznek, milesz a sorsa a kiszáradt fának?
Imádság
Urunk,te a bűnbánatról szóltál a síró
asszonyoknak, valamint az ítélet napjairól, amikor mi a te színed, a Világbíró
színe elé kell, hogy álljunk. Te meghívsz, hogy kilépjünk a rossz
elbanalizálásából, amellyel megnyugtatjuk magunkat, hogy békésen élhessünk
tovább. Te megmutatod nekünk felelősségünk komolyságát, a veszélyt, hogy az
ítéletnél bűnösnek és gyümölcstelennek találtatunk. Segíts, hogy ne pusztán
siránkozva vagy szavakkal haladjunk melletted! Téríts meg bennünket, és adj
nekünk új életet; ne engedd, hogy végül mint kiszáradt fa álljunk meg előtted,
hanem inkább legyünk eleven ágak terajtad, aki az igaz szőlőtő vagy, és
gyümölcsöt hozzunk az örök életre (vö. Jn 15,1-10)!
Kilencedik állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Mi az üzenete Jézus harmadik elesésének számunkra? Mi az ember általánosságban
vett esésére gondoltunk, oly sokak bukására Krisztustól egy istentelen
szekularizmusba. De nem kell-e arra is gondolnunk, hogy mennyit kell
Krisztusnak elszenvednie Egyházában? Hányszor élnek vissza jelenlétének szent
Szentségével, a szív mily ürességébe és gonoszságába lép be oly sokszor?
Hányszor ünnepeljük csakis önmagunkat, s nem is fordítunk ügyet Reá? Hányszor
forgatjuk ki szavait vagy élünk vissza velük? Mily kevés hit van oly sok
elméletben, mennyi üres beszédet hallhatunk? Mennyi szenny van az Egyházban, és
éppen azok között, akiknek a papságban egészen Õhozzá kellene tartozniuk?
Mennyi gőg és önelégültség? Mily kevésbe vesszük a kiengesztelődés szentségét,
amelyben Õ vár reánk, hogy felemeljen elesettségünkből? Mindez jelenvaló az Õ
szenvedésében. A tanítványok árulása, Testének és Vérének méltatlan vétele, a
Megváltó legégetőbb fájdalma kell, hogy legyen, amely szívének közepébe talál.
Nem tehetünk mást, mint szívünk mélyéből hozzá kiáltani: Kyrie, eleison –
Urunk, ments meg minket (vö. Mt 8,25).
Imádság
Urunk, Egyházad sokszor egy süllyedő
hajónak tűnik számunkra, amely már telve van vízzel és amely menthetetlenül
léket kapott. Szántóföldeden több konkolyt látunk, mint búzát. Az Egyház
beszennyezett ruhája és arca elrettent minket. Azonban mi magunk vagyunk azok,
akik beszennyezik őt. MI magunk árulunk el Téged újra meg újra szavainkkal és
viselkedésünkkel. Irgalmazz Egyházadnak: Õbenne is újra meg újra elbukik Ádám.
Esésünk által Téged is a földre rántunk, és a sátán nevet, mert azt reméli,
hogy Te ebből az esésből nem tudsz többet felkelni, hogy Te magad is
legyőzöttként a földön maradsz, belevonva Egyházad esésébe. És Te mégis
felkelsz. Te felkeltél – feltámadtál, és minket is újra fel tudsz emelni.
Gyógyítsd és szenteld meg Egyházadat. Gyógyíts és szentelj meg minket.
Tizedik állomás: Jézus megfosztják ruháitól
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Jézust megfosztják ruháitól. A ruha kijelöli az ember társadalmi állását; ez
tagozza be őt a társadalomba, teszi őt valakivé. A nyilvános lecsupaszítás azt
jelenti, hogy Jézus immár semmi – egy kitaszított, akit a megvetés prédájául
vetettek. A lecsupaszítás pillanata a Paradicsomból való kiűzetésre emlékeztet
bennünket: Isten ragyogása lehullott az emberről, egyszerre meztelenül és
kitaszítva találja magát, lecsupaszítva és szégyenben.Jézusily módon még
egyszer magára veszi az elesett ember helyzetét. A ruháitól megfosztott Jézus
arra emlékeztet bennünket, hogy mi mindannyian elvesztettük az „első ruhát”,
vagyis Isten ragyogását. A kereszt alatt a katonák sorsot vetnek szegényes
vagyonára,ruhájára. Az evangelisták a 22. zsoltár 19. versével beszélik el ezt
az eseményt, s azt mondják nekünk, amit Jézus feltámadása után majd az emmauszi
tanítványoknak fog mondani: mindennek meg kellett történnie, „az Írás szerint”.
Itt semmi sem puszta véletlen, mindez már rejtve benne foglaltatik Isten
Szavában és hordoztatik az ő isteni gondolatában. Az Úr keresztülhalad az
emberi elveszettség minden állomásán és lépcsőfokán, és mindezen lépcsőfokok a
maguk keserűségében mégis a Megváltás egy lépését jelentik: Jézus éppen így
vezeti haza az elveszett bárányt. Még arra is emlékeznünk kell, hogy János
szerint a sorsvetés tárgya Jézus köntöse volt, amely varratlan volt, egy
darabból szőve (19,23). Ebben egy utalást vélhetünk felfedezni a főpap
ruhájára, amely „egyetlen fonálból lett fonva”, varrás nélkül (Flavius Josephus
a III 161). Õ, a Megfeszített, valóban főpap.
Imádság
Úr Jézus, megfosztottak
ruháidtól, megszégyenítettek és kitaszítottak a társadalomból. Te hordozod Ádám
szégyenét, és meggyógyítod azt. Te hordozod a világból kitaszított szegények
szenvedését és szükségét. Ám éppen így töltöd be a próféták szavát. Éppen így
hozol értelmet a látszólagos értelmetlenségbe. Éppen így mutatod meg, hogy
Atyád Téged, minket és az egész világot a kezeiben tartja. Adj nekünk
tiszteletet az emberrel szemben, léte minden szakaszában és helyzetében,
amelyben vele találkozunk! Add meg nekünk kegyelmed fény-ruháját!
Tizenegyedik állomás: Jézus a keresztre szegezik
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Jézust a keresztre szögezik. A torinoi lepel megmutatja nekünk eme kivégzési
mód hallatlan kegyetlenségét. A felajánlott fájdalomcsillapító italból Jézus
nem iszik: A keresztrefeszítés teljes gyötrelmét tudatosan vállalja fel.Egész
testét összetörték; a Zsoltár szavai valóra váltak: „Féreg vagyok, nem ember, a
nép szégyene, akit mindenki megvet” (Zsolt 22,7). „Megvetett volt, olyan, aki
elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat … a mi betegségeinket viselte, és a mi
fájdalmaink nehezedtek rá” (Iz 53,3k).Álljunk meg a szenvedés e képe, a
szenvedő Istenfiú előtt. Tekintsünk reáaz önelégültség és az örömhajhászás
óráiban, hogy megtanuljuk a határok betartását, a pusztán anyagi javak
felszínességének belátását. Tekintsünk reá a szükségés a megpróbáltatás
pillanataiban, hogy felismerjük, hogy éppen így Isten közelségében vagyunk.
Próbáljuk meg felismerni arcát azokban, akiket meg szeretnénk vetni. A
megvádolt Úr előtt, aki nem akarta arra használni hatalmát, hogy leszálljon a
keresztről, hanem a Kereszt fájdalmát egészen a legvégsőkig átszenvedte, még
egy gondolat eszünkbe juthat. Antiochiai Ignác, aki maga is az Úrért
bilincsekbe lett verve, dicsérte a szmirnaiakat megrendíthetetlen hitük miatt:
Húsukban és vérükben mintha az Úr Jézus Krisztus keresztjére lettek volna
felszögezve (1,1). Engedjük magunkat felszögeztetni Jézusra, és ne engedjünk
semmilyen kísértésnek, amely el akar oldani bennünket Tőle és a gúnynak, amely
be akarja ezt beszélni nekünk.
Imádság
Úr Jézus Krisztus, te hagytad
magad felszögezni a keresztfára, és magadra vállaltad ennek a szenvedésnek
rémisztő kegyetlenségét, tested és méltóságod elpusztítását. Engedted, hogy
odaszögezzenek Téged, kibúvók és kompromisszumok nélkül szenvedtél. Segíts,
hogy ne meneküljünk az elől, ami kiméretik reánk! Segíts, hogy szorosan hozzád
kötődjünk! Segíts, hogy átlássunk azon a hamis szabadságon, amely el kar
bennünket űzni Tőled! Segíts, hogy elfogadjuk a Te „kötött” szabadságodat, és a
hozzád való erős kötődésben megtaláljuk az igazi szabadságot.
Tizenkettedik állomás: Jézus meghal a kereszten
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Jézus keresztje fölött írva áll az akkori két világnyelven – latinul és görögül
– illetve a választott nép nyelvén – hébrül –, hogy ki is ő: a zsidók királya,
Dávid megígért fia. Pilátus, az igazságtalan bíró, akarata ellenére prófétává
lett. A világ nyilvánossága előtt kihirdetésre kerül Jézus királysága. Jézus
maga nemfogadta el a messiási címet, mert az egy hatalomról és a megszabadításról
alkotott hamis – emberi – a képet hívottelő. Azonban most ott állhat
nyilvánosan a cím – a Megfeszített fölött. Õ így valóban a világ Királya. Most
valóban „felmagasztaltatott”. Alászállásában felemelkedett. Most töltötte be
radikálisan a szeretet megbízatását, teljesen odaadta önmagát, és éppen így Õ
most az igaz Isten megnyilatkozása, Istené, aki a Szeretet. Most már tudjuk,
kicsoda Isten. Most már tudjuk, hogy is néz ki a valódi királyság. Jézus a 22.
zsoltárt imádkozza, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Istenem, Istenem,
miért hagytál el engem…” (Zsolt 22,2). Magába veszi az egész szenvedő Izraelt,
az egész szenvedő emberiséget, Isten hiánya sötétségének drámáját, és így ott
mutatja fel Istent, ahol végképp legyőzöttnek és távollévőnek tűnik. Jézus
keresztje érdekes esemény. A világ elsötétedik, amikor Isten Fia elszenvedi a
halált. A föld megremeg. A kereszten pedig kezdetét veszi a pogányokból való
Egyház. A római százados felismeri, megvallja, hogy Jézus az Isten Fia. A
keresztről győz Jézus – mindig újra.
Imádság
Úr Jézus Krisztus, halálodkor a
nap elsötétedett. Mindig újra a keresztre szögeznek Téged. A történelemnek
ebben az órájában éppen Isten hiánya sötétségében élünk. A szenvedés és az
emberi gonoszság túláradása mögött Isten arca, a Te arcod homályosnak,
felismerhetetlennek tűnik. Ám éppen a kereszten ismertetteted meg magadat.
Éppen mint szenvedő és mint minket szerető vagy te a Felmagasztalt. Éppen
onnan, a keresztről győztél. Segíts, hogy a sötétségnek és a zavarnak ebben az
órájában felismerjük arcodat! Segíts, hogy higgyünk neked és kövessünk Téged a
sötététségnek és a szükségnek éppen eme óráiban! Mutasd meg magad újra a
világnak ebben az órában! Ragyogtasd ránk üdvösségedet!
Tizenharmadik állomás: Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
Jézus meghalt, szívét átszúrja a római katona lándzsája, s a sebből vér és víz
ömlik ki: a szentségek áramának titok-teli ábrázolása ez, a keresztségé és az
Oltáriszentségé, amelyekből – Jézus megnyitott szívének erejében –mindig
újjászületik az Egyház. Csontjait nem törik meg, mint a két másik
megfeszítettnek; így valódi húsvéti báránynak bizonyul, amelynek egy csontját
sem volt szabad eltörni (Kiv 12,46). És most, hogy mindent elszenvedett,
megmutatkozik, hogy Jézus a szív minden elbizonytalanodása, a gyűlölet és
gyávaság minden hatalma ellenére sem maradt egyedül. Vannak hűségesek. A
kereszt alatt ott állt Mária, az édesanyja, az ő nővére, Mária, Mária Magdolna
és a tanítvány, akit szeretett. Most egy gazdag ember is érkezik – Arimateai
József: A gazdag átjut a tű fokán, mert Isten megadja neki ehhez a kegyelmet.
Eltemeti Jézust eddig még nem használt sírjába egy kertben: A temető, ahol
Jézus eltemetik, kertté lesz – azzá a kertté, amelyből Ádám kiűzetett, amikor
elszakította önmagát az élet teljességétől, Alkotójától. A kertben lévő sír
tudtunkra adja, hogy a halál hatalma véget ér. A főtanács egy tagja érkezik,
Nikodémus, akinek Jézus meghirdette a vízből és Szentlélekből való újjászületés
titkát. Még a Jézust halálra ítélő testületben is van valaki, aki Õt holtában
újra megismeri és megvallja. A nagy gyász, a nagy napfogyatkozás és
reménytelenség órája fölött mégis ott áll titokzatosan a remény fénye. Az
elrejtezett Isten mégis az élő és közeli Isten. A meghalt Úr mégis Urunk és
Megmentőnk marad, még a halál éjszakájában is. Jézus Krisztus Egyháza, az Õ új
családja, elkezd kialakulni.
Imádság
Urunk, Te alászálltál a halál
éjszakájába. Azonban holttestedre jóságos kezek viselnek gondot, és vászonba
takarják (Mt 27,59). A hit nem halt meg teljesen, a nap nem nyugodott le
egészen. Mily sokszor tűnik úgy, hogy alszol. Mily könnyen fordulunk el mi,
emberek, és mondjuk: Isten meghalt. Add, hogy a sötétség óráiban felismerjük,
hogy Te mégis itt vagy. Ne hagyj minket egyedül, amikor elcsüggednénk. Segíts,
hogy mi se hagyjunk egyedül Téged. Add nekünk a hűséget, amely kitart a
zavarodottságban is, és a szeretetet, amely éppen a legnagyobb szükségedben
átfog Téged, miként Anyád is most még egyszer ölébe rejtett Téged. Segíts
minket, segítsd a szegényeket és gazdagokat, egyszerűeket és okosakat, hogy
átlássanak félelmeiken és előítéleteiken, és hogy képességeinket, szívünket
felajánljuk Neked, így előkészítve a kertet, amelyben megtörténhet a
feltámadás!
Tizennegyedik állomás: Jézus testét a sírba helyezik
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Elmélkedés
A meggyalázott és megszégyenített Jézust tisztelettel egy új sírba helyezik.
Nikodémus száz fontnyi illatszert, mirrha és áloé keverékét hozza, amelyek
értékes illatot árasztanak. Olyan ez, mint Jézus olajjal való megkenésekor
Betániában – túlcsorduló mérték, amely a tékozló szeretetre, Isten szeretetének
„túlcsordulására” emlékeztet bennünket, amely a Fiú odaadásában mutatkozik meg.
Isten elpazarolja önmagát. Ha Istennek a túlcsordulás a mértéke, akkor
számunkra sem lehetne semmi sem túl sok Istenért. Jézus maga is így tanított
bennünket a hegyi beszédben (Mt 5,20). Azonban Pál szavára is gondolnunk kell,
miszerint Isten „Krisztus ismeretét jó illatként mindenütt elterjeszti
általunk… Mert Krisztus jó illata vagyunk mi” (2Kor 2,14k). Az ideológiák
rothadó szagában hitünknek mindig jó illatnak kell lennie, amely az élet
nyomára vezet. A sírbahelyezés órájábanazonban mindenekelőtt Jézus szava kezd
beteljesedni: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe,
és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24).Jézus
elhalt búzaszemmé lett. Az elhalt búzaszemtől indul ki a nagy kenyérszaporítás,
amely egészen a világ végéig tart: Õ az élet Kenyere, amely túlcsorduló
mértékben az egész emberiség számára elegendő és táplálja azt. Az a Kenyér,
amelyből az ember valóban él: Isten örök Igéje, amely testté és így kenyérré is
lett értünk a kereszt és a feltámadás által. Jézus temetése fölött ott ragyog
az Oltáriszentség titkának fénye.
Imádság
ÚrJézus Krisztus,
sírbahelyezésedkor magadra vetted a búzaszem halálát, elhalt búzaszemmé lettél,
amely gyümölcsöt hoz minden időkre, egészen az örökkévalóságig. Sírodból ragyog
fel minden időkre a búzaszem ígérete, amelyből az igazi manna fakad – az élet
Kenyere, amelyben Te önmagadat adod nekünk. Az örök Ige a megtestesülés és a
halál által a közeli Igévé lett: Kezeinkbe és szívünkbe helyezed magad, hogy
szavad bennünk növekedjék és gyümölcsöt hozzon. A búzaszem halála által adod
oda magad, hogy nekünk is legyen bátorságunk elveszíteni az életünket, hogy így
megnyerjük azt; hogy mi is rábízzuk magunkat a búzaszem ígéretére. Segíts, hogy
eucharisztikus titkodat mind inkább szeressük és tiszteljük – valóban belőled,
a mennyei Kenyérből éljünk! Segíts, hogy „jó illatoddá” váljunk, hogy így érezhetővé
tegyük életed nyomát ebben a világban. Miként a búzaszem a földből gabonaszálba
és kalászba szökken, úgy te sem maradhattál a sírban: A sír üres, mert Õ – az
Atya– „nem hagy Téged az alvilágban, s testedet sem engedi át a romlásnak”
(ApCsel 2,31; Zsolt 16,10 LXX). Nem, tested nem lett a romlásé. Feltámadtál, és
helyet adtál a megváltozott testnek Isten szívében. Engedd, hogy örvendezzünk
ennek a reménynek, s vidám szívvel vigyük azt el a világba! Add, hogy
feltámadásod tanúi legyünk!