Rohonczy Viktor a hajtai Szent István kápolnáról
Szeretnék örömömet és néhány - az elmúlt héten - fényképfelvételt megosztani Önnel és a Főtisztelendő Atyákkal a hajtai Szent István kápolna felújítási munkálatairól (első és második kép). Igaz a Jászsági Évkönyv 2014 nemrég megjelent kiadványban még így fogalmaztam: „Az épület - melyben Benke László festőművész faliképei láthatók - értékmegőrző felújításra szorul, szerényen várja megmentőjét/jótevőjét. Még nem késő.” Szerencsére (ahogy az ott élők és az arra utazók is láthatják) nem kell tovább erre várni, meghallgatatott.
A harmadik és negyedik képen szeretném mutatni, hogy emlékek szerint a hajdani nagykátai úti, kápolna előtti „S” kanyarból nyíló Szent Antal dűlő (ma a Hajtai Túra jelzett útvonala) névadó szobrának talpazati kőtömbjei láthatóak melyek már évtizedek óta fekszenek háborítatlanul az útszélen. Ha valóban azok akkor még megmenthető lenne, hisz hosszú időn keresztül vetettek tisztelettel keresztet vagy emeltek kalapot az előtte elhaladó jóindulatú emberek sokasága. Magáról a szobor hollétéről nincs információm.